A klímaszerelés gondolata sokunkban felmerül.

A forró nyári napok rendkívüli módon megterhelik az emberi szervezetet: a hőség kimerültséget, fáradtságot, görcsöket, sőt, hőgutát is eredményezhet.

Arról nem is beszélve, hogy kánikulában nő a reakcióidő, csökken a koncentrációkészség és romlik az általános közérzet.

A nagy nyári melegben a lehető legjobb, ha az ember hűtött, klimatizált helyiségben tartózkodik, mely által nem csak az eltöltött idő lesz kellemesebb, az alvás minősége is kielégítőbbé válik.

Klímát, azonnal!

Sokan az akár hetekig tartó kánikulai napok nehézségeinek elszenvedése közben döntik el véglegesen, hogy otthonukba mielőbb klímát szereltetnek.

Persze éppen a nyári időszakban ütközik nehézségekbe a készülék beszerzése, és beépítése, hiszen az év ezen periódusában a legelfoglaltabbak a klímacégek, sok esetben tele van a határidőnaptáruk és nem tudnak újabb megbízásokat teljesíteni.

Ha pedig mégis van egy-két szabad időpontjuk, akkor valószínű, hogy csak súlyos felár mellett vállalnak el újabb munkákat.

Természetesen előfordulhat, hogy mégis sikerül ár-érték arányban megfelelő, profi szakembereket találni a klímaszereléshez, azonban – kevésbé hozzáértő megrendelőnek – a félreértések elkerülése érdekében nem árt ismerni ezen munkafolyamatok fontosabb lépéseit.

A klímaszerelés folyamata

Klímaszerelés
Klímaszerelés

A klímaszerelés összetett munkafolyamat, melynek első lépése az előkészület.

Ezen feladat alapos elvégzése ugyanis rendkívül fontos ahhoz, hogy a beépítendő eszköz hosszú távon, a lehető legoptimálisabb működés mellett szolgálhassa használóját.

A klímaszerelés lényeges fázisa az előzetes felmérés, mely során a munka megrendelője a szakemberekkel közösen határozza meg a készülék beépíthetőségének opcióit, valamint a működésre és a beszerelésre vonatkozó igényeket.

A felmérést követően egyértelművé válik, melyik klímafajta a legmegfelelőbb az elvárások és a lehetőségek szempontjából (persze a legkedvezőbb ár-érték arányban).  

A klímaszerelés folyamatának első lépése a beltéri modul tartójának falra erősítése, illetve a csövek és áramvezetékek elvezetésének kivitelezése (kábelcsatornában, valamint falhoronyban).

A split eszközök beépítésénél pedig még a falat is át kell törni körülbelül harmincnyolc milliméter átmérőben a külső és a belső egységek összekapcsolásához.

A külső modul helyének kialakításához a hozzá tartozó fali konzolt a kijelölt helyre kell rögzíteni.

Ezek után a bel-, és kültéri egység összekapcsolását kell kivitelezni egy rézcső pár segítségével, valamint gondoskodni kell a kondenzvíz elvezetéséről is.

Ezután az eszköz elektromos hálózathoz való csatlakoztatását kell megoldani (van, hogy a készüléket egyszerűen csak a konnektorba kell dugni, de az is előfordulhat, hogy az áramellátást a külső egység kapja meg).

Miután mindkét egység a helyére került, azokat hűtőköri csövekkel és áramvezetékkel kell egymással összeköttetésbe hozni.

Ha az előző lépések mindegyike megvalósításra került, akkor sor kerülhet a csatornák és a vezetékek csatlakoztatására, valamint az eszköz és a csőhálózat vákuumozására és hűtőközeges feltöltésére is (hozzá kell tenni: ha a klímacsövek hosszabbak, mint amekkorákhoz a bennük lévő hűtőközeg elegendő lenne, akkor a csövek utántöltésre szorulnak).

A mechanikus szerelés után elektromosan is össze kell kötni az eszköz moduljait, illetve be kell kötni az energiaellátáshoz szükséges kábeleket.

Amennyiben ezen lépések megtörténtek, a klíma bekapcsolható, ám elindításakor nyomástesztet kell elvégezni annak érdekében, hogy kiderüljön, az eszköz teljesítménye és működése nagy terheléskor is optimális-e.

A tesztet követően szivárgás ellenőrzésre, vákuumvizsgálatra és hűtőközeg rátöltésre is sor kerül. Ezek után a szakemberek tájékoztatják a leendő használót a klíma helyes alkalmazásáról és karbantartásáról, majd átadják számára a garanciadokumentumokat, és az egyéb szükséges papírokat (például a használati utasítást).

A klímaszerelés egyéb tudnivalói

A klímaszerelés során a szakemberek sajátos szerszámokat alkalmaznak, melybe a speciális ipari porszívó is beletartozik.

Ez utóbbi eszköz használata (ahogy a takarófóliák alkalmazása is) elősegíti, hogy a beépítési munka közben ne, illetve csak minimálisan keletkezzen piszok a munkaterületen.

Sőt, a munka megkezdése előtt a szakemberek gondoskodnak a zavaró bútorok, az útban lévő textíliák és az egyéb, rossz helyen lévő tárgyak elpakolásáról, majd a készülék beépítését követően azok visszapakolásáról is.

Emellett a szerelés végeztével a profi szolgáltatók feltakarítanak maguk után, illetve a munka során keletkező hulladékokat, törmelékeket is összerakják és elszállítják.

Jó tudni továbbá, hogy egy klímaszerelés nagyjából három-négy órát vesz igénybe, ami természetesen a szakemberek számától és a munka összetettségétől is függ.

A végeredmény azonban minden fáradozást megér, hiszen általa biztosítottá válik a kellemes, hűs klímájú helyiség, ami a nyári napokon azonnali felüdülést nyújt használójának!