Az inverteres klíma alkalmazása előnyösebb választás lehet a kompresszorosokénál.
A légkondicionálók piaca
Ahogy egyre közelednek a nyári hónapok, egyre nagyobb igény mutatkozik a hűtőberendezések beszerzésére.
A vevők sajátos elvárásokkal rendelkeznek, hiszen valakinél a halk működés és/vagy az energiatakarékosság fontos, míg másnak az extra gyors hűtőteljesítmény és a formatervezés a leglényegesebb kritérium egy légkondicionáló berendezés beszerzése kapcsán.
Illetve az igények sokszínűsége mellett az eszközökkel kapcsolatosan felmerülő vásárlói kérdések is különfélék lehetnek.
Sokan keresik fel a szakértőket például a mobilklímák hatékonysága, az inverteres klíma típusok teljesítménye, vagy épp a helyiség sajátos tényezőihez legalkalmasabb eszközfajta kiválasztása kapcsán.
Az érdeklődés pedig a klímaszerelés első lépése.
A klímák működési elve
A hőségben az emberek izzadással hozzák a megfelelő hőmérsékletre a testüket (mondhatjuk úgy is, hogy ily módon hűtjük magunkat a nyári kánikulában).
A bőr felületén az izzadás során keletkező nedvesség párolgásnak indul, mely elkezdi lehűteni a környezetét.
A klímák működési elve tulajdonképpen ugyanez, azzal a különbséggel, hogy a légkondicionálók hűtési folyamata ciklikus.

Az inverteres klíma
A légkondicionáló berendezésekben általában olyan kompresszor található, mely csak fix fordulatszámon tudja biztosítani a hűtést.
Vagyis, ha a kompresszor működésbe lendül, energiafogyasztása eléri a maximumot, tehát „ráfizetéses” a használata.
Az inverteres klíma alkalmazása a hagyományos típusokkal szemben azonban jóval gazdaságosabb, hiszen ezen készülékek csupán annyi energiát vesznek fel, amennyi a hűtendő szoba klimatizálásához feltétlenül szükséges (ami azt is jelentheti, hogy akár negyven százalékkal is kevesebb elektromos áramfogyasztással működtethetők, mint a fix kompresszoros társaik).
Persze az energiatakarékos működés mellett még számos egyéb előnye is van az inverteres készülékeknek.
Így például a hagyományos klímához képest az inverteres klíma:
- jóval gyorsabban képes a klimatizálandó helyiséget lehűteni,
- sokkal halkabb a működése,
- kevesebb megbetegedést okoz, ugyanis, míg a hagyományos eszközök tíz Celsius fokos légtömeget juttatnak a helyiségbe, addig az inverteres készülékek a beszívott levegőhöz képest csak négy-tíz fokkal hűvösebb levegőt fújnak ki,
- jóval nagyobb páratartalmú marad a légtömeg a használatával, ami előnyös a légzőszervi problémákkal küzdők számára,
- működése során a gombásodás nem jellemző, hiszen kisebb a cseppkiválasztás
- szűrőrendszere kiváló (ami jó hír az allergiásoknak és a kisgyermekeseknek)
- kezdő áramfelvétele jóval alacsonyabb, vagyis a régi építésű ingatlanok áramhálózata is könnyen megbirkózik az eszköz beindításához szükséges energialökettel,
- hosszabb időn át képes szolgálni használóit, hiszen a kis teljesítményen történő használat nem terheli meg túlzottan az eszközt,
- sokkal modernebb. A fix kompresszoros klímák on-off készülékekként is ismertek, hiszen hűtéskor be-, a hőfok elérésekor pedig kikapcsolódik a kültéri moduljuk. Az inverteres klíma típusok ezzel szemben fordulatszámvezérléssel felszereltek, vagyis jóval hatékonyabbak, mint on-off társaik,
- fűtés során is hatékonyabbak. Napjainkban a légkondicionáló berendezések többsége hűtő-fűtő funkciót is betölt. A hagyományos eszközöknél a fűtés mínusz öt Celsius fokig oldható meg, ráadásul kicsit sem gazdaságosan. (Szóval inkább csak a hűvösebb tavaszi, illetve őszi napokon ajánlott a használatuk.) Az inverteres klíma típusok azonban akár egész télen alkalmasak fűtésre, egészen mínusz huszonöt Celsius fokig, energiatakarékos használat mellett. Számszerűsítve: az inverteres készülék képes egy kW áramból nagyjából négy kW-nyi fűtőenergiát előállítani. Tehát az inverteres klíma nemcsak otthonra, hanem nyaralókba, hétvégi házakba is kiváló választás lehet.

Persze akármilyen klímára is essen a választás, fontos, hogy a vásárlók az eszköz üzembehelyezését szakértőkre bízzák, ugyanis a készülékre, valamint a beépítésre is csak így lehet érvényesíteni a garanciát.
Emellett fontos a klíma időszakos karbantartása, tisztítása is, ami nemcsak a hosszútávú, hibátlan működés, hanem a használók egészségmegóvása szempontjából is lényeges kérdés.
Valószínűleg senki nem szeretné, ha klímájában légzőszervi problémákat okozó gombák, baktériumok telepednének meg, illetve, azt sem, ha az eszköze dohos, kellemetlen szagokat árasztana.
Ráadásul ezek a problémák házilag nem is orvosolhatók, illetve gátolhatók meg.
Ezek kezeléséhez a klímacégek szakemberei speciális, légkondicionáló tisztításhoz szükséges eszközöket alkalmaznak, melyek normál hipermarketekben, magánszemélyek számára nem érhetők el.
Ezt a feladatot így érdemes szakértőkre bízni, ahogy a külső modul takarítását is.
A karbantartás bizonyos elemeit azonban használó házilag is el tudja végezni.
Ilyen például a belső egység tisztítása, melyet egyébként – az esetek túlnyomó részében – a készülékek használati útmutatója is részletesen bemutat.