A légkondicionáló berendezések feladata és felépítése.

A légkondicionáló berendezések feladata és felépítése

A klímák szerepe a helyiségek hűtése és a legtöbb esetben azok fűtése is.

Az ezekhez szükséges levegő keringetéséről pedig a bennük található kondenzátor, illetve ventilátorok gondoskodnak.

Általánosságban elmondható azonban, hogy ezen eszközök négy fő elemből épülnek fel:

  • a kompresszorból, mely a cirkulációért felel,
  • az elpárologtatóból, mely biztosítja a folyadék elpárolgását
  • a már említett kondenzátorból, ahol az elpárolgott víz lecsapódik
  • a fojtásból, melynek feladata a kondenzátor és az elpárologtató elválasztása.

Tudnivalók a légkondi szereléshez

A légkondi szereléshez persze nem árt ismerni ezen elemeket, ahogy egyébként a klíma összes többi alkotóelemével is jó tisztában lenni.

Ezen ismeretek a klímabeépítés előtti feladat, a légkondicionáló berendezés kiválasztásakor is fontosak, hiszen korántsem mindegy, hogy adott helyiség klimatizálásához milyen teljesítményű, kapacitású eszköz kerül beszerelésre.

A megfelelő eszköz kiválasztásához persze egyéb tényezőkkel, mint például a hűtendő szoba paramétereivel is tisztában kell lenni.

A légkondi szerelés első lépéséhez, azaz a minimum szükséges hűtőteljesítmény kiszámításához például össze kell szorozni a hűtendő szoba alapterületét, belmagasságát, a kapott eredményt pedig további 40 W-al még meg kell szorozni.

A képlet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen a végeredménynél figyelembe kell venni az a tényt is, hogy ez a számítási mód az átlagosan szigetelt és normál ablakfelületekkel bíró, nem déli elhelyezkedésű helyiség hűtőteljesítményének magállapítására alkalmas.

Ha például az adott szoba szigetelése nem kielégítő, illetve egyéb nagyléptékű hőterhelés jellemzi, akkor egyértelműen nagyobb teljesítményű eszközt kell választani az optimális klimatizálás érdekében.

Ha a számítások nem helyesek, vagy esetleg helyesek, de figyelmen kívül hagyják őket a klímaválasztásnál, nagy valószínűséggel nem megfelelő hatékonyságú légkondicionáló berendezés kerül beszerzésre.

Amennyiben a kiválasztásra kerülő eszköz kapacitása alacsonyabb, mint amekkorára szükség lenne az optimális klimatizálás érdekében, a hűtőteljesítmény nem lesz elegendő, vagyis a készülék nem lesz képes megfelelő módon lehűteni adott helyiséget.

Ez nem csak diszkomfortérzést okoz a klíma használójának, az eszközt is jelentős mértékben megterheli, ami gyorsabb állapotromlást, és rövidebb élettartamot eredményez.

Klímaszerelés zalaegerszegen
Klíma feladata

Ha viszont az elvártnál nagyobb hatékonyságú légkondicionáló berendezés kerül beépítésre, akkor az magasabb áramfogyasztást von maga után.

A légkondi szerelése, illetve beszerzése előtt az optimális szűrőrendszer kiválasztása is rendkívül fontos kérdés.

Napjainkban ugyanis egyre több az allergiás, felső légúti problémával küzdő személy, akik számára a profi szűrőrendszer megléte elengedhetetlen szempont a klímaválasztásnál.

Az olcsóbb készülékek többnyire nem alkalmasak a levegő megfelelő megszűrésére, tehát nem ajánlottak betegeknek és kisgyermekes családoknak.

A közép-, illetve felsőszériás eszközök azonban előnyösek számukra, ugyanis ezen légkondicionáló berendezések már komoly szűrőrendszerrel ellátottak, így megakadályozzák a megbetegedést okozó vírusok, baktériumok levegőbe jutását, sőt, meggátolják a betegségek továbbterjedését is az adott légtömegben.

Persze fontos tudni, hogy hiába a profi szűrőberendezés, ha az nincs a későbbiekben megfelelően karbantartva, tisztítva.

Mind a beltéri, mind a kültéri modul szűrőrendszerét ugyanis legalább évi egy alkalommal ajánlott kitakarítani.

A légkondi szerelés

Inverteres klímaszerelés
Klímaszerelés Zalaegerszeg

Természetesen minden előkészület hiábavaló (akármilyen minőségi is), ha a légkondi szerelés nem szakszerű.

Bár manapság már akár otthon, házilag is beépíthetők a klímák, bizonyos lépéseket jobb, ha szakember végez el. (És persze nem csupán a klíma hűtőközeggel való feltöltése kapcsán fontos a szakértő munkavégzés.)

Mindenekelőtt – ha már megvásárlásra került a megfelelő készülék – lényeges annak alapos megfontolása is, hogy hová is kerül az adott eszköz.

Az optimális klimatizálás szempontjából ugyanis nem mindegy, hogy a helyiség melyik pontjára kerül felszerelésre a légkondicionáló berendezés.

Bár a mobil eszközöknél nincs sok alternatíva az elhelyezésükkel kapcsolatban (hiszen a kivezető cső mérete szabja meg ezen lehetőségeket), a split eszközök jóval nagyobb „mozgástérrel” rendelkeznek e téren.

Persze a legoptimálisabb megoldás az, ha a bel-, illetve kültéri egység az azonos fal két oldalán helyezkedik el, egymástól nem több, mint három méterre.

A beépítés helyének meghatározása mellett lényeges a bel-, és kültéri modul összeköttetéséhez szükséges profi, megfelelő átmérőjű faláttörés, illetve az egységek szakszerű vezeték-, és csőhálózatának kiépítése is.

Ezen műveletek elengedhetetlenek a két egység megfelelő összekapcsolódásához, vagyis a készülék hatékony működtetéséhez.

Persze a profi légkondi szereléshez hozzátartozik a munka ellenőrzése, azaz az eszköz tesztje, valamint a garanciapapírok, illetve a használati útmutató átadása és a készülék használatának bemutatása is.